"Egy idős muszlim bácsitól nem olyan rég hallottam egy nagyon szép és tanulságos történetet.  A történet az Ítélet Napján játszódik, mikor az ítéletre két hívő ember következik soron. A két embert az általuk elkövetett sok bűn miatt a Mindenható Allah a Pokolra ítéli és kiadja a parancsot, hogy azonnal induljanak a Pokolba.  Az angyalok, akik pedig jelen vannak, átkozzák őket.

Mikor meghallják az ítéletet, mindketten fejvesztve kezdenek el menekülni: az egyik a Pokol felé rohan egyenesen, a másik pedig a Pokoltól legtávolabbi irányba. Az angyalok értetlenül nézik, hogy miért rohan két ellenkező irányba a kárhoztatásra ítélt két ember.

 

Erre a Mindenható Allah megállítja mindkét embert és megkérdezi tőlük, hogy miért menekülnek arra, amerre elindultak:

 

Egyikük, aki a Pokoltól ellenkező irányba rohant, azt mondja:

"Ó, Uram! Bár tisztában vagyok vele, hogy nagyon sok bűnt követtem el és ezért a Pokol sorsát érdemeltem ki. De megítéltetésem ellenére mégsem vesztettem el a reményt a Te áldott Kegyelmedben!  Ezért menekültem hát távol a Pokoltól.."

 

A másikuk pedig, aki egyenesen a Pokol felé rohant, azt válaszolja:

"Ó, Uram! Egész életemben elhanyagoltam a Neked való engedelmeskedést, nem tartottam be a Törvényt! De legalább most az egyszer azonnal teljesíteni akartam a Te parancsodat, ezért rögvest elindultam a Pokol felé!"

 

A Mindenható Allah pedig megkegyelmez mindkét szolgájának és a Paradicsommal jutalmazza őket, az angyalok előtt pedig példaként mutatja a két embert, akik szívükben őszintén hittek Urukban és az Ő Kegyelmében, súlyos és számos bűnűk ellenére."